Yokohama, Chinatown

A kínai naptár szerint vasárnap volt a Nyúl évének az utolsó napja. Hétfővel új év kezdődött, méghozzá a Sárkányé. Ennek örömére meglátogattam Japán legnagyobb kínai negyedét, ami - milyen meglepetés - éppen itt van Yokohamában, két vonatmegállóra tőlem.

Amikor leszálltam a vonatról az alábbi kép fogadott.


Ha ebből még nem lettem volna biztos, hogy jó helyen járok, akkor a következő laza bal irányú fejmozdulat hatására kialakuló vizuális inger feldolgozása után már kétség sem fért hozzá, hogy megérkeztem a kínai negyedbe.


Jó érzés, hogy ugyan a világ másik felén vagyok, ha olcsó alsónadrágra, vagy fulladásveszélyes műanyag játékra van szükségem, akkor tudom hová kell fordulni: balra. Külön izgalmas, hogy Japánban ez az első hely, ahol azt látom, hogy az árakat úgy képzik, hogy az áru vélt ellenértékéből kivonnak egyet vagy kettőt,  és azt írják a cédulára. Eddig fel sem tűnt, de most, hogy ilyen fontos tapasztalati tényhez jutottam, azt hiszem kijelenthetem, hogy a japánok nem igazán a kereskedelmi képességeik miatt tartanak gazdaságilag ott ahol.

Tovább haladva aztán enyhült a kép egy zöldséges formájában,

hogy később újult erővel térjen vissza egy ruhaüzlet alakjában, ahol a tulaj a szavak erejére bízta a pénzügyi sikert.



Lehet, hogy a Japánok naivak is, mert belőlem a "Vásár, neked, aki ismeri az igazi értéket" felirat félhangos kacajt váltott ki vásárlási szándék helyett.

A mélypont mégis a feliratos zoknikat áruló standnál fogadott.

Az "I love rock" felirat még érthető, de mondjuk az "I love me"-t már nem igazán tudtam hová tenni, aztán Benjamin Franklin végleg betette a kaput. Miután a mosolyomat heveny pénzkereseti lehetőségnek értelemező kínai hölgyet heves fejrázással leszereltem, azzal sikerült nyugtatnom magam, hogy a 100 dolláros szállítmány biztosan csak valamilyen súlyos logisztikai hiba folytán került a japán piacra.

Nem csak termékek, hanem szolgáltatások is áruba voltak bocsájtva aznap ezzel további pénzköltésre csábítván a vasárnap délutáni látogatókat. Ehhez a tenyérjós bácsihoz például többen is sorba álltak, pedig nem ő volt az egyetlen, akinél 1000 Jenért megkaphatta az ember a jövő évre elegendő önbeteljesítő jóslat adagját.

Szerencsére az olyan üzletek voltak többségben, amelyek nem az internacionális tömegtermékeket próbálták a helyi áraknál egy hangyányit pofátlanabbul olcsóbban adni, hanem inkább a kínai gyökerű termékek helyszínhez adaptált formáit árulták minőséget imitáló árréssel. Ilyenek voltak a kifőzdék és az ajándékboltok.

Igen, igen, az adaptálást annyira szó szerint kell érteni, hogy ahogy a képen is látszik: a Japánok híres-hírhedt Hello Kitty figuráját simán beöltöztették a kínai nemzeti állat, a panda bundájába.

Az egyik kifőzdében én is elcsábultam egy édességnek tűnő 100 Jenes golyóra. Kívül szezámmag borította, belül szilvalekvárhoz hasonló massza terült el, a szeparációt pedig vékony ízetlen tésztaréteg biztosította. Meleg volt és finom.

Ha már a sárkány éve, akkor íme néhány sárkány is, amelyekkel sétám során találkoztam.




A negyed mérete meglepően kicsi, körülbelül egy 20 perc séta oldalhosszú négyzetalakú területen helyezkedik el, amit minden oldalról kapuk határolnak.




Ellenben a nép- és üzletsűrűség túltesz mindazon, amit eddig láttam.


Ennek ellenére az utcák itt is - mint mindenhol máshol Japánban - tiszták voltak, ráadásul az ünnepre való tekintettel sok lufi, lámpás és egyéb szebbnél szebb díszítés dobta fel a hangulatot.




A legszebbek mégis a szűk utcákban megbúvó templomok voltak, ahová minden helyi látogató betért, és meggyújtott egy-egy csokor füstölőt.








Mivel legutóbb annyira sikeres volt a fordítási házi feladat, gondoltam ma hozok egy "kicsit" nehezebbet. Annyi segítséget adok, hogy az egyik templom faláról származik. Megfejtéseket továbbra is a kommentekbe várom.