Szóval január 7-re szólt a repülőjegyem Tokyo Narita nevű repterére, Frankfurt érintésével. 9:30-kor indult a gép, így 7 órakor kiléptem a lakás ajtaján, hogy aztán 3 hónapig ne is lépjek be rajta újra. Ferihegyen kiderült, hogy tökéletesen sikerült kicentizni a csomag súlyhatárt, a nagyobbik táskám 19.2 kg-ot nyomott.
Így összesen csupán csak 35 kg-nyi ruhával és kütyüvel indultam a nagy útra.
Frankfurtig minden nagyon hasonló volt egy szokványos helsinki kiruccanáshoz. Talán csak abból lehetett észrevenni, hogy nem oda tartok, hogy a Lufthansa normális reggelit adott, müzlit ivójoghurttal.
A Frankfurti reptér óriási. Különvonat viszi az embereket egyik terminálról a másikra, de még így is legalább 20 percet száguldoztam a gyorsított járdák segítségével (nem tudom mi a hivatalos nevük, olyanok mint a mozgólépcső, csak teljesen vízszintesek, és ha kényelmesen sétál rajtuk az ember, akkor már lobog a haja a menetszéltől), mire elértem a számomra meglepő, aznapi második security ellenőrzésig. Ott sikeresen bennhagytam a hátizsákban a vizemet, így az a kukában landolt az ingyen röntgen után. 4-szer nézték meg az útlevelemet, mire eljutottam a terminálhoz, ahonnét a Tokyoi gép indult. Itt gyorsan pótoltam az elvesztett folyadékot. Kemény 3.5 EUR-ért kaptam is egy üveg vizet. Volt még egy fél órám enni egy szendvicset, meg megcsodálni az Airbus A380-800-as gépet, amire épp a csomagjainkat pakolták fel. Legalábbis ezen a ponton csak remélni mertem, hogy az én két bőröndöm is a csomagok között van.
Nézzétek meg a fotón mekkora egy ember, csak, hogy érezzétek az arányokat. Ez a gép piszok nagy.
12:45-kor aztán megkezdődött a beszállítás. Illetve megengedték, hogy elkezdjük használni az automata beszállító kapukat. A gépre 3 kapun keresztül lehetett beszállni: egy vitt az emeletre, ahol a szerencsések ültek, és kettő a földszintre, ahol mi, turisták foglaltunk helyet. A gép bármilyen nagy is, egy turistára kevesebb hely jut, mint egy távolsági buszon. A rövid távú gépekhez képest helyben csak annyi a különbség, hogy a belmagasság nagyobb, így ha felállsz nem vered be a fejed a csomagtartóba. A beszálláskor magamhoz vettem egy vaskos Financial Times hétvégi kiadást, hogy legyen mit olvasni, de aztán nem került rá sor, most is itt hever a fiókban érintetlenül. Mindenki kapott saját Lufthansás kispárnát, takarót, valamint egy fülhallgatót, ami kompatibilis az előtted ülő székének háttámlájába épített fedélzeti szórakoztató központtal. Ez nem más, mint egy kis érintőképernyő, amin filmet, meg a gép helyzetét lehet nézni.
Kaptunk nagyszerű meleg nedves kéztörlőt, amit csipesszel osztogatott az utaskísérő egy műanyag dobozból, kissé túl steril hatást keltve. Itt jegyezném meg, hogy szerintem a hosszabb járatokra teszik a szebb utaskísérőket, legalább is abból kiindulva, hogy amit eddig a helsinki járatokon láttam, azt messze felülmúlta a mostani felhozatal. Volt külön japán leányzó is, hogy a japán utasoknak ne kelljen németül vagy angolul megértetni magukat. Ellenben a japán leányzó meg az angolt törte, de legalább kedvesen mosolygott.
A 66. sorban foglaltam helyet az ablaknál, ami a szárny elejére nézett (igen jól irtam 66. sor és szárny eleje, és itt is az orrtól számozzák a sorokat). 10 szék volt egy sorban 3-4-3-as felosztásban. Az én útitársaim egy brit srác és a japán felesége volt. Nem voltak beszédes kedvükben, így sokkal többet nem is tudtam meg róluk.
Japán idő szerint 21:40-kor megkezdtük a felszállást. A gép érezhetően lomhább, mint egy rövidtávú kisebb gép, de azért könnyed eleganciával emelte a magasba az 500 utast. Itt most átváltok a gépen készült jegyzeteimre.
21:50 Még csak tíz perce szálltunk fel, de hátulról már erőteljes horkolás hallatszik. Valaki kipihentebben fog érkezni az már biztos.
22:00 Valaki elengedte a galambot. Nah most legalább tesztelhetem, hogy a gépen tényleg három percenként a teljes légkör cserélődik-e.
22:10 Szomszédom levette a cipőjét, így most lábszag van. Ez eszembe juttatta a légcserét újra, szóval itt kell köszönetet mondanom a gép építőinek, ugyanis a bélgázt ügyesen kiszippantotta a légkondi az utastérből. Sajnos a lábszagnak folyamatos utánpótlása volt, így a csodálatos technika szélmalomharcot vívott az evolúció nagyszerű eredményével. Az evolúció itt is győzött. :)
Felfedeztem, hogy van usb port a karfába építve és nagyszerűen lehet róla a telefont tölteni. Sajnos a turistáknak nem jár rendes konnektor, így a laptopot ki sem vettem a hátizsákból.
22:18 Kiléptem a cipőmből és ezzel beléptem a háborúba. A technika csúfos vereséget szenvedett.
22:20 Megkaptuk az első kör italt. Adtak hozzá egy kis zacskó rágcsit. Fura, hogy ebéd előtt ropit adnak, szegény szülők biztos anyáztak magukban, hogy a gyerek nem fog enni rendeset.
22:23 Enyhe vörösborszag próbálja békíteni a harcoló feleket a szag fronton. Így rövid fegyverszünet köttetik. Helyettük a ropis zacskók zörgése tölti be a teret. Én inkább eltettem későbbre.
22:28 Csitulnak a ropi zajok. Mellettem a srác Mester és Margaritát olvas.
22:39 A gyerekek megkapták az ebédjüket, jó nagy adag. Enyhe sajtszag terjeng. A bor már kimúlt, a lábak fel-feltűnnek néha a háttérből. A gép szárnya bizalomgerjesztően mozog a szélben.
23:00 Nah innéttől számolva 24-óra az ágyig. Nem lesz könnyű.
23:11 Megkaptam az ebédet.
A saláta és az öntet biztosan segít majd a második front megnyitásában később. A makik meglepően frissek voltak, és járt hozzájuk egy kis flakon szójaszósz is. A marha stroganoff erős közepes volt, de nem gondoltam volna, hogy marhát ehetek a gépen. A süti brownie volt jó csokisan, nyamm nyamm. Most hozzák a kávét, teát. Van külön japán zöld tea. Nem ihatok, aludnom kell. Majd reggel. Közben lement a nap is, kezdődik lassan az alvás idő.
2:10 Nem igazan alszom csak próbálok, de nem tudok elmerülni, folyton visszaránt valami a valóságba, vagy a kényelmetlen ülés vagy valami még a füldugón is átszűrődő zaj. Tornázok inkább egyet. Van a szórakoztató központban egy negyed órás videó gyakorlatokkal, amiket el lehet végezni ülő helyzetben, és segítik a keringést.
3:55 Megnéztem a híreket, szerencsére Magyarország nem volt benne. Majd néztem egy részt Matt Le Blanc Episodes című új sorozatából. Hát nem nyűgözött le. Próbáltam megint aludni, de csak csukott szemmel feküdtem egy órát. Lassan ki kellene menni a mosdóba, mert a hólyagom félreérthetetlen jeleket küld a hamarosan bekövetkező túlcsordulásról. Szomszédék eddig bőszen aludtak nekem meg nem volt szívem felébreszteni őket. Szerencsére most ébredeznek.
4:06 Megjártam a mosdót, a hólyagom ceaselte az overflow imminent alarmot. A WC szokványos, csak a szappan illatos és nem csak hideg, de meleg víz is van. Az emberek itt is parasztok. Nekem kellett húgymentesíteni az ülőkét. Biztosan valamelyik célzásképtelen macsó férfitársunk vagánykodott a turbulenciában. Azt hiszem megpróbálok még egy órát pihenni mielőtt felkel a nap.
4:38 Ennyi volt, nem bírok aludni. A gyerekek is kezdenek felélénkülni. Inkább tornázok egyet.
6:30 Most már tudnék aludni, de kel a nap és készül a reggeli.
Kell bevándorlási és vámpapírokat tölteni. Csak ilyen egyszerű kérdések vannak, mint lakcím ahol Japánban szándékozik majd lakni (Lehet ők már tudnak valami a szállásomról amit én nem?!), foglalkozás, készpénz mennyisége, drogok amiket magával hozott, stb.
7:20 Megvolt a reggeli is. Vaj, zsemle, lekvár, sajt, tükörtojás, virsli, krumplilángos, japán zöld tea.
8:15 Mindenféle különösebb esemény nélkül leszálltunk. Megérkeztem a napfényes Japánba.
Nagggyon jó! Fel is iratkoztam gyorsan.
ReplyDelete