Yamashita park

Vasárnap, miután kipihentem az előző napi szumó és az előző heti munka fáradalmait, kivakartam magam az ágy marasztaló melegéből, és az időpontra való tekintettel uzsonna után elindultam, hogy megszellőztessem, amit meg kell, valamint felfedezzem Yokohama egy újabb szegletét. A célpont neve Yamashita park volt, ami az egyik legnagyobb közpark a városban, ráadásul az öböl partján fekszik, így ha fél lábra állok és a bal kezemmel eltakarom a jobb szemem, akkor akár azt is mondhatom, hogy mentem megnézni a Csendes-óceánt.

Természetesen gyalog indultam el egyrészt, hogy tényleg szellőzzek másrészt, mert két metrómegállóért kicsit sokalltam a 200 Jen-es jegyárat. Fél óra sétánál nem volt több, és közben újra megcsodálhattam a japán praktikusságot.



Itt van például ez a tűzcsapegyüttes, térdmagasságban egy épület falán. Amellett, hogy egészen esztétikus, még az az előnye is megvan, hogy nem vágja ágyékon az elbambult gyalogost egy óvatlan pillanatban. Azt már el sem tudom képzelni mennyire mulatságos lehet, amikor a helyi ebtársadalom kisebb növésű tagjai nyaktörő akrobatamutatványokat adnak elő, hogy meg bírják jelölni a műtárgyat. A mutatványok ellenére a japán hagyományokhoz híven ez is makulátlanul tiszta és frissen polírozott. Ebben az országban simán megtörténhet, hogy valakinek csak az a kizárólagos feladata, hogy tűzcsapot törölgessen.

Házi feladatként megpróbálhatjátok lefordítani a feliratokat. A megfejtők között valamilyen autentikus japán meglepetést fogok kisorsolni, a megfejtéseket a hozzászólásokba várom. Szándékosan nem írtam helyes megfejtőt, mivel fogalmam sincs mi a helyes megfejtés, így nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy döntsek.

Következik néhány életkép különösebb kommentár nélkül. Lehet, hogy ki sem kellett volna tennem, ha már úgysem jut róluk eszembe semmi, de hátha nektek igen.







Ez utóbbin talán a pálmafák említésre méltóak. Megnéztem őket közelebbről, igazinak tűntek, ami a 3 Celsius-fokos hőmérséklethez képest egészen jó eredmény.







A hajóvonták találkozása látszólag nem tilos ezen a környéken, vagy csak nem hallgatják a Kossuthon a vízállásjelentést a déli krónika után.


A tenger óceán vize meglepően tiszta az öbölben, persze ez lehet attól is, hogy nem él meg benne semmi, ami beszennyezze, vagy ha mégis, már megették az összeset.






Eddig bárhol voltam víz közelében a világon, legyen az a hideg Finnország, a kellemesen koszos Feneketlen tó, vagy az óceán partja a világ másik felén, egy közös pont mindig volt. Úgy tűnik a kacsákat a vízpartokkal együtt csomagban értékesíti a Jóisten.


Azért a part urai szerencsére nem a kacsák voltak, hanem a szintén ismerős sirályok.






A park ékessége a 12000 tonnáját örök időkre itt pihentető óceanjáró, a Hikawa Maru.

Nem mai darab, a szakés üveget több mint 82 éve vágták hozzá a hölgyhöz, és amint látszik az üveg vesztesen került ki az ütközetből. Civilben Seattle és Yokohama között ingázott. Amikor a második világháború miatt besorozták - bizonyára lelkiismereti okok miatt - csak fegyvermentes szolgálatot vállalt, így lett belőle kórházhajó. A háború után folytatta az ingázást, 30 éves koráig összesen 248-szor szelte át az óceánt.

A sirályok erről mit sem sejtve pihennek az öreg hölgy láncain.








A helyi lakosság a kitáblázás ellenére is nagy örömmel eteti őket, de nem ám rizzsel, mint a messziről ideszakadt idegent, hanem sült krumplival, ami itt igazán ritkaságnak számít. Meg kell valljam azóta is irigykedve gondolok rájuk.


A parkban igazi közösségi élet folyt. A nagypapák csúzli segítségével papírrepülőt reptettek.


A gyerekek rúgták a kínai műbőrt vagy reptették a feltehetően szintén kínai sárkányt.




A többiek pedig a helyi mutatványos műsorát élvezték. Ide csatlakoztam én is. Bár egy kukkot sem értettem abból, amit a srác mondott, mégis tökéletesen élveztem a műsort.


Külön említést érdemel, hogy mi magyarok is szerepet kaphattunk ebben a nagyszerű előadásban egy Rubik kockán keresztül. Dagadt is a májam, persze csak csendben a hasüregemben, hiszen a jelenlevők közül azt valószínűleg csak kevesen tudták volna megmondani, hogy honnét is származik az a szórakoztató kütyü, amit a srác oly nagy hévvel és ügyességgel rakott ki se-perc alatt. Most így visszagondolva ez volt az első magyar dolog, amivel Japánban találkoztam és nem én hurcoltam be. Érdekes lett volna, előre elgondolkozni, hogy vajon mi lesz ez, és összevetni a tapasztalattal. Utólag már könnyű lenne azt mondani, hogy biztos erre gondoltam volna. Hát erről lemaradtam, majd legközelebb.




A műsor második felében volt egy kis tűz és késdobálás egyágú létrán egyensúlyozva, majd becsületkassza alapon mindenki meghálálhatta a szórakozást.

Hazaféle még találkoztam életem eddigi legfurcsább közúti kereszteződésével. Négy út találkozik a parktól nem messze, de nem a szokásos + alakban, hanem inkább egy ϰ alakot formázva. Ráadásul a gyalogosok a kereszteződést minden irányból átszelhetik. Ennek a helyzetnek az átláthatóságát javítva a japánok felszerelték a legszebb forgalomirányító fényjelző berendezést, amely az egy pontba érkező három különböző irányból jövő gyalogosoknak is képes támpontot nyújtani.