A hely, ahol élek

A tegnapi születésnap ünneplés miatt mára nem terveztem semmi különösebbet. Ezt kihasználva gondoltam bemutatom nektek a lakást, ahol élek, amikor épp nem dolgozom, mint egy gép, vagy kirándulok, mint egy turista. Előtte még kialudtam magam annak ellenére, hogy a zaj alapján az utcán valamit nagyon bontottak egy légkalapáccsal. Utólag kerestem is, hogy mi volt az, de sikeresen beteljesítették tervüket, mert délután már nem találtam semmit.

Szóval a hely, ahol élek, egy kis apartman Yokohamaban a Sakuragicho vonat- és metrómegállótól körülbelül 5 perc sétára.  A tízemeletes épület második emeltén a 201-es lakás az enyém. Igazából otthoni szemmel ez csak az első emelet, mert itt a földszinttől számoznak mindent. Ha már számozás, akkor had említsem meg, hogy a föld alatt is pozitívan számlálnak, hogy az emelet helye mégis egyértelmű legyen odabiggyesztenek egy B-t a földalatti szintek száma után. Tehát van 1F, 2F ... és 1B, 2B ... .

Na de ne kanyarodjunk vissza a lakhelyemhez. Ez is, mint a legtöbb lakás a bejárati ajtóval kezdődik.

Említésre méltó a kilincs helyét elfoglaló függőleges fém szerkezet. Valójában betölti a kilincs szerepét, bár nem az általam megszokott módon. A lakásból való kijutáshoz egyszerűen csak kifele kell tolni a függőleges fémet, az beljebb csúszik egy kicsit, és már nyílik is az ajtó. Kivéve, ha a kar két végén lévő egy-egy tekerővel előzőleg nem reteszelted a zárat. Kívülről hasonló módon lehet bejutni, csak abból az irányból húzni kell a kart, valamint a reteszelés oldásához kulcs kell, ahogy azt már emlegettem megérkezésemkor.

Mint minden japán lakásban, itt is jól el van különítve az a rész, ahova belépsz a koszos cipőddel, attól, ahová már csak benti papuccsal vagy inkább mezítláb mész. Erre a viselkedésre a lakáskulcsot tartalmazó boríték is felhívta a figyelmet. Szóval a bejárati ajtó előtt van egy kis járólapozott rész, ahol az érkezés utáni első dolgod, hogy levedd a cipődet. A kabátot itt még felesleges gombolgatni, mert fogas az nincs és nem is lesz beljebb sem a lakásban. Ez inkább kifelé menet bosszantó, mert még papucsban felveszi az ember a kabátot, sálat, sapkát, aztán teljes menetfelszerelésben próbál cipőt húzni. Oda a japán praktikusság, ha a tisztaságmánia előbbre való.

Az ajtóból közvetlenül belátunk a japán méretű - azaz kicsi -  konyhába.

Én tovább csökkentem a mértét azzal, hogy itt tárolom az üres bőröndjeimet, mert itt akadályoznak legkevésbé. Ebből aztán az is következik, hogy még sosem használtam a gázrózsákat sem. Minden konyhai műveletet megoldottam a mikróval.

A bejárati ajtóból balra befordulva a lakás legnagyobb helyiségébe a szobába jutunk.

Az L alakú terület talpában helyezkedik el az ágyam és az asztalom, az L szára pedig egy nagyjából semmire sem alkalmas közlekedő, egy a területet tovább szűkítő kis kerek asztallal és két székkel.

A falon a lakás fő fűtő egysége látható egy légkondi formájában. Miatta minden éjszaka választhatok a hideg és a zaj között. Még jó, hogy az otthonról hozott füldugó megkönnyíti a választást. Az ágy japán méretek szerint kétszemélyes, de maradjunk annyiban, hogy én egyedül kényelmes elférek benne. Az ágyneműt trükkös módon kímélik a kosztól. Mindig két fehér lepedőt használnak, egyiket a matracra teszik, mint a nyugati világban, a másikat pedig úgy helyezik el, hogy az alvó egyén és a takaró között helyezkedjen el. Nehezítésként a felső lepedőréteget széleit is betűrik a matrac alá, így esténként olyan lefeküdni, mintha egy bebábozódni készülő hernyóként térnék nyugovóra. Aztán reggelente a tükörben mindig meggyőződhetek róla, hogy az előző éjszaka sem lett belőlem csodálatos pillangó.

Az asztal tartozéka a TV, iPhone kompatibilis rádió (!), fax képes üzenetrögzítős telefon, ébresztőóra valamint rejtett módon népünk és vezérünk nevét hordozó kombinált VHS és DVD lejátszó. Ne mondja nekem ezután senki, hogy a VHS halott hiszen a világ technikailag legfejlettebb országában még mindig az alapfelszereltség része.

A közlekedőről jobbra nyílik az erkély.

Ezt a helyiséget sem igazán lehet semmire használni, mivel a lakáshoz kapott használati útmutatóban szépen megkértek, hogy semmit ne tároljak odakint. Talán egyetlen haszna, hogy itt található a lakásból kivezető menekülő útvonalnak egy fontos állomása a menekülőlétra.

A közlekedő végéből nyílik a vizesblokk.

Jobb kéz felől megcsodálhatjuk a mosó- és szárítógépet, amin több a világító test, mint egy rendesen feldíszített karácsonyfán, hogy a gombok számáról már ne is beszéljünk. A gép tetején a kemény nyelvi küzdelmek árán beszerzett mosópor és öblítő tündököl a lakáshoz kapott keményfedeles használati útmutató társaságában.

Érdemes megfigyelni, hogy a japán feliratok mellett mindenütt ott a braille írás is, hogy a látássérülteknek se okozzon gondot a készülék üzemeltetése, ellenben angolul csak néhány fontosabb gombot feliratoztak.

Az apartmanokat üzemeltető cég saját bevallása szerint is a lakás marketingszempontból legfontosabb eleme a csodawc.

A csoda az automatikus ülésfűtésben és a beépített robotizált bidében rejlik.

Kellemetlen humora van az üzemeltetőnek, mert nem mellékelt semmilyen angol nyelvű leírást a vezérlőszervekről, így nekem - aki ugyan tudja mire való a bidé, de még sosem próbálta - több, mint egy hétbe tellett mire összeszedtem a bátorságomat, és meg mertem nyomni a szökőkutas gombot. Ekkor fény derült a robotizáltság mikéntjére is. Egy kar bújik ilyenkor elő a porcelán hátsó feléből és pozícióba helyezkedik a kényes terület alatt, hogy aztán szabályozható hőmérsékletű és intenzitású vízzel takarítson. Kicsit olyan ez, mint a nagynyomású autómosó egy humanizált változata. Miután összeismerkedtünk már csak arra kellett rájönnöm, hogyan lehet kikapcsolni. Adta magát a piros gomb, de azért az ember sosem lehet biztos abban, hogy egy ennyire steril fehér környezetben mit is jelent a piros kezelőszerv. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy mi van ha az a gomb a katapultot aktiválja, de hát egyszer élünk gondoltam magamban és megnyomtam. A vízsugár alábbhagyott, a robotkar még futott egy kört, hogy önmagát is megtisztítsa, majd visszabújt rejtett odújába.

A lakás utolsó helyisége a robotizált árnyszékkel szemben található fürdő, amiben egy szokatlanul szűk, rövid, de magas falu kád segíti a megtisztulást.

A mosdó mellett található Főnix, akit az első posztból már ismerhettek. Ő felelős egyrészt a fürdő különálló fűtéséért, valamit a teljes lakás légcseréjének szabályozásáért.

Főnixnek, van egy játszótársa, aki a konyhában lakik és a lakás meleg vízellátását egyengeti digitális keretek között.

Őt még nem neveztem el, mert még nem tett olyat, amiért pontos káromkodások megfogalmazásához szükségem lett volna egy névre.

Ha már a kütyüknél tartunk, akkor íme a japán céges telefonom. Hogy is mondjam nem egy férfias viselet, de nem volt választási lehetőségem. Bezzeg a helyi kollégák friss iPhoneokat kapnak.