A nem túl kiadós alvás után reggel még éreztük az előző nap kilométereit a lábunkban, de a szűkös programunk nem hagyott időt a lazsálásra. A vasárnap Hiroshimának volt szentelve. Ehhez először újabb két órát vonatoztunk a szombatról már ismerős szupergyors vonattal, majd
lovat vasútvonalat cserélve rövidesen elértük az óceán partját.
Innét már csak egy komp választott el minket Miyajima szigetétől. A hosszú utazás után jól esett a friss levegőn várakozni, és azon mosolyogni, hogy Japánban a kompállomás is narancssárga és templom alakú.
Miyajima japánul annyit jelent a szentélyek szigete, így nem meglepő, hogy mi is a templomokért tettük tiszteletünket a földdarabkán. Itt áll az óceánban Japán leghíresebb toriija. Ezek a kapuk a shinto vallásban a szent helyet választják el a hétköznapitól, így nem nehéz kitalálni, hogy egy torii a vízen annyit tesz, az egész sziget szent.
A szigeten őshonos őzpopuláció tökéletesen alkalmazkodott a sziget turistacélpont jellegéből adódó embertömeghez. Olyan szelídek, hogy a tenyeredből esznek, meg a zsebedből, táskádból és a kabátod alól, ha nem figyelsz oda. Külön ki van írva, hogy vigyázz az értékeidre, mert a papírt is megeszik, ami egy útlevél elfogyasztása esetén elég kellemetlen következményekkel járhat, mind a bélpoklos bambira, mind a bamba turistára nézve. A helyzetet úgy kell elképzelni, hogy te sétálsz a vízparti sétányon az üzletek mellett. A bambisereg pedig csendesen szundikálást tette az járda másik oldalán a kitaposott fűben.
Az idilli kép egészen addig megmarad, amíg az óvatlan turistát be nem csábítja a frissen készült édesség illata a helyi pékségbe. Az őzek erre a mozdulatra figyelő üzemmódba kapcsolnak, és csak azt várják hogy kilépj az üzletből az illatos, csokis csodával.
Ha ezt a hibát is elköveted, akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy bambi és családja kedvesen körbeáll és felváltva néz rád, valamit a kezedben lévő sütire, miközben minden pillantásváltással kicsit szűkül a kör. Szerencsére az őzike nem vérengző fenevad, így néhány határozott mozdulattal ki lehet szabadulni az ördögi körből, majd a sütit gyorsan behabzsolva hamar csökken az állatok érdeklődés, te pedig folytathatod az utadat a templomok felé.
Sétánkat faragott kőlámpások és szigorú tekintetű oroszlánszobrok szegélyezték.
A vízen álló toriival szemben a part mentén, de még szintén a vízen egy nagy shinto templom fekszik, magas pagodával és az épület mögötti óceándarabkát átívelő csodaszép híddal.
Hétvége lévén nagy volt a nyüzsgés, belefutottunk egy "keresztelőbe" és egy esküvői fotózásba is.
A tömegtől elszakadva a szigetet uraló hegy felé vettük az irányt, hogy feljussunk a Daisho-in buddhista templomhoz. A bejáratot két megtermett harcos őrizte egy a keresztgerendán pihenő sárkány társaságában.
Bent a szokásos templomépületeken kívül, kisebb-nagyobb szobrok tömkelege fogadott minket.
Volt köztük, aki citerázott, és volt akinek elefánt volt a feje helyén.
Egyesek fel voltak öltöztetve a hideg ellen, míg mások lengén fogadták a látogatókat.
Volt aki szigorú tekintettel várta az adományt, és volt aki vidáman fetrengett a mohás köveken.
Mindannyiuk mellett békésen megfért a három bölcs majom Mizaru, Kikazaru és Iwazaru is Maneki Neko, a szerencsemacska társaságában.
Az idő azonban őzháton nyargalt el mellettünk, így bele kellett húznunk, hogy legyen időnk megismerni Hiroshima azon arcát is, amelyről mindannyian tanultunk az iskolában.
Hiroshimaban pont olyan kék az ég, zöld a fű, és pont ugyan úgy csicseregnek a madarak, mint bárhol máshol a világon.
Ma több mint egymillió ember éli teljesen átlagos életét a megyeszékhelyen. Egy magányosan álló épület emlékezteti az embereket arra, hogy egy napos hétfő reggelen - 1945 augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor - a másodperc tört része alatt 60 kilogramm uránból 0.6 gramm energiává alakult 580 méterrel a felszín felett, és ezzel egy másfél kilométer sugarú körben a földdé tette egyenlővé a már akkor is nyüzsgő város központját.
A Hiroshima Prefectural Industrial Promotion Hall épületét közvetlenül felülről érte a robbanást követő lökéshullám, így maradhatott meg az épület szerkezete viszonylagos épségben. A helyiek megtartották az épületet az eredeti formájában, hogy örökké emlékeztessen arra, mi történt azon a reggelen. A maradvány a folyó túlpartján elterülő emlékparkkal a kulturális világörökség része.
A parkban áll az békeharang és itt lobog a béke lángja. A hiroshimaiak akkor fogják eloltani, ha az utolsó nukleáris fegyver is leszerelésre kerül a világon.
A Peace Memorial Museum tárgyilagosan mutatja be a történteket a Manhattan projekttől az újjáépítésig. A kiállítás nyitómotívuma egy karóra, ami a robbanás pillanatában örökre megállt.
Vegyes büszkeséggel nyugtáztuk, hogy a kiállítók nem feledkeztek meg az események magyar vonatkozásáról sem. A lenit képen Einstein látható Szilárd Leó társaságában, amint Roosevelt amerikai elnöknek fogalmazzák a híressé vált levelet, ami végül az atombomba kifejlesztéséhez vezetett.
A múzeumban a bomba méretarányos makettje mellett megtekinthető rengeteg eredeti tárgy és fotó, ami ennek az eszköznek a megdöbbentően erejét mutatja be.
Az tömbbé összeolvadt orvosságos üvegek azt bizonyítják, hogy a robbanás hipocentrumának közelében a hőmérséklet elérte az 1000 Celsius fokot is.
A parkban található két furcsa formájú fa.
Ezek eredetileg a robbanás központjától 1380 méterre álltak. Az egyik oldalukon 67 évvel Little Boy után is tisztán látható a bomba pusztító ereje. Azonban a fák ma is élnek, példázva ezzel, hogy a természet nagyon mély gödrökből is képes kimászni, és menni tovább egy szebb jövő felé. Az emberekkel sincs ez másképp, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az emberiség ellen bevetett első atombomba romjain zöldellő parkban ottjártunkkor kimonóba öltözött fiatal lánycsapat labdázott kacagva.
Ez után az élményekkel teli nap után kis csapatunk meglehetősen csendben vonatozott vissza Kyotoba.
